Ipartörténeti emlékhelyek

Győr, Rákóczi Ferenc utca 32.

Vissza a tartalomjegyzékre

Utcakép:

Vissza a tartalomjegyzékre

Vissza a tartalomjegyzékre

A Stádel gépgyár története az 1800-as évek elejére nyúlik vissza. Ekkor telepedett le Győrben Stádel József szerszámkovács és késesmester.

A kiváló szakember gyorsan elismert és megbecsült polgára lett a városnak. Több segéddel működő vállalkozásából vagyona szépen gyarapodott. Károly fia már 13 éves korától ismerkedett a mesterséggel. Először a családi műhelyben, majd pedig Bécsben tanulta ki az alapotól a császári és királyi műegyetem elvégzéséig a vasas szakma minden szakágát. Szakmai gyakorlatát különböző gyárakban, így például a híres bécsi Tophan cégnél szerezte.

Stádel József halálát követően 1844-ben visszatért Győrbe és átvette a családi vállalkozás irányítását. Az egyesült lakatoscéhnél leadott mesterdarabjával elnyerte a mester címet, így nagyratörő terveit immár saját nevével fémjelzett cégében tudja megvalósítani.

A Rákóczi Ferenc utcai új telephelynek alkalmas ingatlant 1847-ben veszi meg 5600 ezüstpénzért.

Sikeres bemutatkozás

Az ekkor már két segéddel dolgozó szerszámkovács mester első nyilvános bemutatkozására az 1846. júniusában megrendezett első győri iparműkiállításon került sor. Ezen a Kossuth Lajos által kezdeményezett rendezvényen Stádel Károly saját tervezésű – tűzi fecskendőnek is átalakítható – szivattyújával ezüstérmet nyert.

Ugyanebben az évben Pesten megrendezték a III. Országos Iparmű-kiállítást. Ezen Stádel is részt vett, és forgó szivattyúját bronzéremmel tüntették ki.

Másfél éves működése alatt megszerzett nagy mesterségbeli tudása és elért sikerei új tervek megvalósítására ösztönözték.

A szabadságharc bukását követően műhelyének jelentős fejlesztését határozta el. Új telephelye a korábban megvásárolt Rákóczi Ferenc utca 34. szám alatti ingatlan és az azzal szomszédos – 1853-ban megvásárolt – emeletes sarokház lett.

Műhelyből gyár

Stádel megbecsült beszállítója a városi tanácsnak is, több kisebb-nagyobb munkával is rendszeresen megbízták. A vevőközönség és a gyártmányféleségek körének bővülése arra késztette Stádelt, hogy közismert műhelye számára megszerezze a gyári címet.

Akárcsak korábban édesapja, így ő maga is rendszeres megrendelői között tudhatta a győri káptalani uradalmat, ahova mezőgazdasági gépeket szállított. A káptalan tiszttartójának ajánlólevelének birtokában 1862 januárjában kérelmet huttat el Győr Város Tanácsánhoz a gyári cím elnyerése céljából. A Helytartótanács 1862. április 24-én kelt engedélye nyomán az „országosan szabadalmazott gyár” cím viselésére méltónak ítélik.

A Stádel gyárról fennmaradt színes reklámgrafika

Az első nemzetközi megmérettetés

A Stádel gyár első külföldi sikerét az 1866-os bécsi nemzetközi gazdasági kiállításon aratta. Járgányáért állami díjat, míg gépgyűjteményéért nagy bronz érmet kapott.

A következő nemzetközi elismerést az 1873-as bécsi világkiállításon bemutatott kukoricamorzsolójáért és cséplőgépéért kapott érdemérem jelentette.

Új öntöde épül

Stádel Károly 1877-ben adta be a városi tanácshoz azt a kérelmét, melyben egy – a telephelyének udvarán létesítendő – új öntöde megépítésének lehetőségét kéri. A kérrelmet alig négy nap alatt jóváhagyó hatóság döntése nyomán a gépgyár számára lehetőség nyílt a saját gyártású gazdaságos és versenyképes öntvények előállítása.

 Stadel Károly a Győri Közlöny 1877. február 4-i számában ad hírt öntödéjének felállításáról

Az 1879-ben Székesfehérváron rendezett országos kiállításon kiérdemelt elismerés

Az 1880-as évek végére jelentős vetélytársak – így például a mosonmagyaróvári Kühne – jelentek meg a gépgyártásban. Kedvezőbb áraikkal egyre nehezebben tartotta a versenyt a kifejezetten minőségi termékek előállítására szakosodott Stádel gyár.

Lezárul egy korszak

Stádel Károly 1887-ben bekövetkezett halála egy, a cég életében sikeres korszak végét is jelenti. A gyárat fia ifj. Stádel Károly örökli, aki – akárcsak korábban édesapja – a családi vállalkozásban ismeri meg és sajátítja el a szakmai alapismereteket. 1867–71 között a karlsruhei műszaki főiskola hallgatója. A kornak megfelelő szaktudással és műveltséggel érkezik haza, hogy átvegye a cég vezetését.

Sikeres tevékenységét bizonyítja az 1885-ös Budapesti Országos Általános Kiállításon elnyert kiállítási nagy érem is.

A név kötelez

Ifj. Stádel Károly korai halálával a gyárat három testvére: Fügi Károlyné, született Stádal Erzésbet Mária, Stádel János és Knopp Ferencné, született Stádel Alojzia Antónia örökölte.
A cég „Stádel Károly Örökösei Gépgyár és Vasöntöde” néven működött tovább.

Stadel reklám a Hölgyek és urak Győri ezredévi naptára című lapból (1898)

A Stádel János irányítása alatt a gyár változatlanul népszerű a minőséget és megbízhatóságot igénylő vevők körében. Rendszeres fejlesztéseiknek köszönhetően hagyományosan jól szerepelnek a nemzetközi és hazai kiállításokon. Új szabadalmaik közül említésre méltó az 1902-től gyártott „Győri Drill” nevű sorvető gépük.

1910-től testvérei tulajdonrészét kivásárolva a gyár egyedüli tulajdonosa az eredendően zalatárnoki földbirtokos Stádel János lesz. A stabil nyereséget termelő cég sikereinek az I. világháború vet véget. A hanyatlás a háborút követően is folytatódik. Az alkalmazotti létszám visszaesik, az 1930-ban még 30 munkást foglalkoztató üzemben 1933-ra már csak  5 alkalmazott dolgozik. A cég gépjavításokból és béröntésekből tartja el magát.

Az utolsó Stádel örökös

Stádel János 1933-ban bekövetkezett halálával fia, Stádel Károly Richard vette át a stafétát. Ő is szakmabeli volt, gépészmérnöki oklevelét a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte 1914-ben.

Az 1930-as években a gépgyár fő tevékenysége az öntvény készítés volt. A cég állandó szállítója volt Győr Város Mérnöki Hivatalának. A városban sétálva nagy számban találunk még ma is a Stádel által öntött aknafedeleket és víznyelőket.

Az 1930-as évek végén érezhető gazdasági fellendülést a cég nem tudta kihasználni. Stádel Károly – a bankkölcsönök adta lehetőségeket elutasítva – csak a maga erejére támaszkodott, így a vállalkozás lassan kisipari üzemmé zsugorodott.

A munkáslétszám 14 főre csökkent, ami a II. világháború alatt tovább fogyott. A munka kizárólag az öntésre és a javításokra korlátozódott. A végső pusztulást Győr város 1944. április 13-ai bombázása során a céget ért két bombatalálat és az azt követő földi harcokban megsemmisült gépek és eszközök hiánya okozta.

Az államosítás előtti évek

Stádel Károly saját forrásból képtelen volt romjaiból újjáépíteni a gyárat. Tulajdonjogának fenntartása mellett kényszerűségből bérbe adta a céget Knapp Gyula lakatosmesternek és fiának, valamint Németh Antal gépésztechnikusnak. Ekkortól jegyezik Kisalföldi Gépgyár néven a céget. A zömmel javítási feladatokat felvállaló cég kezdetben 16, majd később 45–50 fővel teljesítette a megrendeléseket.

Németh Antal nem bizonyult tisztességes vállalkozónak. A vagongyár raktárosával összejátszva selejtes vasanyagok helyett értékes acélféleségeket csempészett ki a gyárból. A csalás 1948 márciusában lelepleződött, így 14 évi fegyházbüntetés várta Stádel családot illető bérleti díjat is elszabotáló spekulánst.

Ezt követően a minisztérium ideiglenes vezetőt nevezett ki a gyár élére. A cég tulajdonjoga az államosításig Stádel Károly kezében maradt.

Kisalföldi Gépgyárak és Öntödék Egyesülése

Az ideiglenes állapotnak a Népgazdasági Tanács 1950. márciusában kelt rendelete vetett véget. Ekkor alakult meg öt – majd további két – kisüzem összevonásával a Kisalföldi Gépgyárak és Öntödék Egyesülése.

Az új állami vállalat fő tevékenységi köre gépek, hidak, vasszerkezetek, daruk, szállítóberendezések gyártása és szerelése, valamint vas- és fémöntés volt.

A több telephelyen folyó termelés és a szerteágazó tevékenységi kör számos problémát felvetett. A vállalat életében jelentős változást a Gépipari Minisztérium egyesülést megszüntető határozata hozott. 1951-ben megalakult a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde.

A gépgyár tevékenysége a közszükségleti cikkek helyett mindinkább a gépgyártási ágazat felé tolódott el.

Arccal a mezőgazdaság felé!

A meghirdetett nemzeti program szlogenje szerint megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően a kisüzemből ismét nagysorozatok előállítására képes gyárrá fejlődött az 1954-ben már 285 főt foglalkoztató vállalat. A mezőgazdasági kisgép-gyártási program nem bizonyult hosszú távon sikeresnek, így a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde 1955-ben a hazai piacról kilépve 1955-től bulgár, majd 1959-tól már nagyobb volumenben szovjet exportra kezdett termelni elsődlegesen vágóhídi és húsipari gépeket.

Mit gyártott az 1950-es években a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde?

Erről a Győr-Sopron megyei Hírlap 1956. január 20-i számában olvashatunk:

„… A győri Kisalföldi Gépgyár múlt évitermelésével bőven ellátta a hazai piacot kukoricadarálóval és répavágóval. Az idén az élelmiszeripar részére készítenek elsősorban olyan gépeket, amelyeket eddig külföldről kellett behozni. Megkezdték már az ostyasütő automaták gyártását. Januárban szállítják az első példányt. Egyelőre 18 darabra kaptak megrendelést. A Keksz- és Ostyagyáriak exportra irányuló termelését könnyítik meg ezek a korszerű automaták. A húsipar részére mintegy tízféle prototípus készül az év folyamán. Ilyenek a setésfelvonó elevátor, marhahasítófűrész, a sonkapácoló berendezés, a perzselődob, mosódob, forrázódob és a sertésbőrfejtő. A fejhasító mintapéldánya már a múlt év végén elkészült, és ezt sikeresen ki is próbálták a budapesti vágóhídon. Februárban kezdik meg ennek sorozatgyártását.”

Fejlesztések, új telephely

A Kohó- és Gépipari Minisztérium 1960-as döntése alapján a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde – a további fejlesztések érdekében – megkapta a budapesti csavarárugyár Győri reptéri telephelyét. A több részletben megvalósított áttelepülés 1961. márciusában kezdődött és számos nehézség leküzdését követően 1962 decemberére fejeződött be.

Jelentős lépés volt a cég fejlődésében az 1962-ben létrehozott prototípus üzem létrehozása. A cég így tudta biztosítani nemzetközi versenyképességét és termékei iránti egyre növekvő keresletet.

Gőzmozdony a termelésben?

Az új csavargyári telephelyen 1961-ben számos feltétel hiányzott a gyártáshoz és a dolgozók megfelelő munkakörülményeinek biztosításához. Nem volt például megoldott a csarnok fűtése sem. A tél beálltával egyre feszítőbbé váló problémát végül egy szokatlan ötlettel oldották meg. A gyár bérbe vett a MÁV-tól egy kiselejtezett gőzmozdonyt, ami a vállalat saját iparvágányán állva, a kazánjában termelt gőzzel fűtötte a munkahelyeket.

Új kötelékben

A Kohó és Gépipari Minisztérium 1963-ban kelt határozata értelmében 1964-től Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalat néven összevonásra kerültek a magyar élelmiszeripari gyárak. Az öntödéjétől már korábban megvált Kisalföldi Gépgyár is ebbe a nagyvállalatba tagozódott.

Az összevonás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sok esetben gazdaságtalanná tette a teljesen új munkamegosztásban készülő termékek előállítását.

A fejlesztések lelassultak, így az 1960-as évekre a vállalat által gyártott gépek műszaki paraméterei egyre jobban elmaradtak még a KGST országokból származó versenytársak hasonló berendezéseitől is.

Az új gazdasági mechanizmus

Az 1968-ban meghirdetett új gazdasági mechanizmus céljait tekintve csökkentette a centralizációt és jóval nagyobb döntési jogkört, illetve felelősséget engedett át a helyi vezetőknek.

A Kisalföldi Gépgyár által szállított gépek és berendezések helyszíni szerelését és a garanciális javításokat a vállalat 1968-ban megalakult külszerelő csoportja végezte el. Ez a részleg nem csak belföldön, hanem külföldön is meghatározó szerephez jutott akár a teljes vágóvonalak összeállításában és beüzemelésében is.

Monopol helyzetben

A KGST országok Végrehajtó Bizottságának budapesti ülésén döntöttek arról, hogy Magyarország lesz a bázisa a vágóhíd, valamint a gyümölcs-, zöldség- és a konzervipari gépgyártásnak. Ennek a nem kis feladatnak a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde tett eleget.

A gépgyár a későbbiek során a vágóhídi berendezések speciális gyártójává fejlődött. Nemcsak a hazai és a KGST országok, hanem számos kapitalista ország vágóhídigényét is a győri gyár elégítette ki.

Nem megy tovább…

A vállalatot érzékenyen érintette a vevői kör szűkülése. A legnagyobb kiesést a szovjet export 1968–78 közötti 60 milliós csökkenése jelentette. Ezt az Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalat az összes többi piaccal sem tudta pótolni.

Újabb átalakulás és profilváltás

A Minisztertanács határozata értelmében 1973-tól az Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalatot az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (EIVRT) vette át. Az átcsatolással részben megváltozott a gyár profilja is, hiszen az élelmiszeripari gépek mellett egyre több vákuumtechnikai  gép és berendezés gyártását kezdte meg a győri gyáregység.

Az EIVRT 1975-ben A  gépgyártás  képezte a második legnagyobb tevékenységi területet. Ennek keretében főleg lámpagyártó és üvegmegmunkáló gépeket készítettek. A teljes gyártósorok előállítása során sok, ún. kulcsrakész gyárat építettek fel a fejlődő országokban és a Szovjetúnióban.

A Győri Gépgyárban készült gépeknek a nagyobbik fele vákuumtechnikai termék volt, több mint négyötödüket a KGST-országokba exportálták. Az exportált gyártmányok közé artoztak a rezgőadagolók, a csomagoló-, a lámpaellenőrző, a fénycsőbura-bevonó és az üvegmegmunkáló gépek. A KGST-országokban értékesített gépekhez az elektromos és az elektronikus vezérlőegységeket a Szovjetunióból származó alkkatrészekből állították elő. A konvertibilis piacokon értékesített berendezések többsége nem vákuumtechnikai célokra szolgált, hanem egyéb rendeltetésűek voltak, mint pl. lemezmegmunkáló vagy lyukasztó prések.

A vállalat 1982-ben átalakult. A korábbi szervezet ugyanis nem tette lehetővé a gyors és rugalmas alkalmazkodást a világpiaci változásokhoz, túlszervezett és elbürokratizált volt. A vállalat 11 magyarországi és 2 külföldi termelő üzemmel rendelkezett. A külföldi gyárak az USA-ban és Ausztriában működtek. Ezek képezték egyúttal a Tungsram Rt. ottani eladási bázisát. Az osztrák üzem jelentős, elsősorban Nyugat-Európába irányuló exportot is lebonyolított. A magyarországi gyárak közül 4 fényforrásgyártással és összeszereléssel, kettő pedig kifejezetten fényforrás-alkatrészek előállításával foglalkozott. A gépgyártás kettő, az elektronika három gyártóhelyre összpontosult.

A Tungsram Rt. piaci részesedése már az 1980-as évek közepén felkeltette az amerikai General Electric érdeklődését. A GE 1989-ben aktivizálta magát, és megszerezte az első befektetéssé vált pénzügyi tranzakciót követően a Tungsram többségi tulajdonjogát.

Az utolsó fejezet

Az egykori Stádel Gépgyárhoz már csak a győriek emlékezetében köthető Tungsram gyár sorsa 2008-ban pecsételődött meg. Az amerikai tulajdonú vállalat vezetése a hagyományos izzók iránt Európában drámai mértékben csökkenő keresletre hivatkozva a győri gyár bezárása mellett döntött. A dolgozók mindennemű tiltakozása ellenére a cég végleg bezárta kapuit.

Vissza a tartalomjegyzékre

Vissza a tartalomjegyzékre