A Győri Ipartestület Közös Gépműhelyének története

A 19–20. század fordulóján a város kedvező földrajzi fekvése, fejlett közlekedési kapcsolatai és gyorsan fejlődő gazdasága kedvezett az iparosodásnak. Az egymás után létesülő nagy gyárak mellett azonban jelentős szerepet töltött be a kisipar is, amely számos szakmában biztosította a helyi lakosság és a környező települések ellátását. Az asztalosok, lakatosok, cipészek, szabók és más kézműves mesterek munkája nélkülözhetetlen volt, ugyanakkor a technikai fejlődés új kihívások elé állította őket. A századforduló idején egyre több korszerű gép jelent meg az iparban, amelyek használata növelte a termelékenységet és javította a termékek minőségét. A kisebb műhelyek tulajdonosai azonban gyakran nem rendelkeztek elegendő anyagi forrással ahhoz, hogy ezeket a drága berendezéseket saját maguk megvásárolják.

Erre a problémára keresett megoldást a Győri Ipartestület, amely a helyi iparosok érdekvédelmi és szakmai szervezeteként működött. Az ipartestület vezetői felismerték, hogy a kisipar versenyképességének megőrzése érdekében közös erőfeszítésekre van szükség. Ennek eredményeként született meg a Közös Gépműhely létrehozásának terve.

Zechmeister Kálmán a Győri Ipartestület elnöke, aki a város törvényhatósági-bizottságának tagja, egyenként nyerte meg képviselőtársait a közös gépműhely ügyének támogatására. Győr város vezetői abban bízva, hogy újabb munkahelyek jönnek létre, támogatásáról biztosította az Ipartestület törekvését. A Kossuth Lajos utca 24. szám alatt, a Rábca meder felőli részét, egykor a Sóház 554 négyszögölnyi telkét ingyen átadták az építkezés céljaira. A Rábca vizének 1906- ban történő elterelésével megkezdődött a partszakasz birtokba vétele, ipari hasznosítása. A területen kívül, még kedvezményes áramdíjat is felajánlott a város az Ipartestületnek. Az iparcsarnok ügyének halogatásából, majd elvetéséből kiindulva, az Ipartestület elöljáróságának nem kis meglepetésére, a tagság, ennyi támogatás láttán jól fogadta a közös gépműhely tervét. A tehetős tagok nagyobb összegű adományokat ajánlottak fel az építkezés javára. Hlatky- Schlichter Lajos építőmester díjmentesen, kétféle kivitelben elkészítette az építkezés terveit, és 50 000 darab téglát adományozott. Káldy Lajos kőművesmester száz kocsi homokot – helyszínre szállítva – ajánlott fel.

Az ipartestület vezetői pénzbeli adománnyal támogatták az építkezést. Zechmeister Kálmán, Kaszás Sándor, Schmidl H. János és Varga László mészáros mester nagyobb adományt tett. Több ezer koronára rúgó munka elvégzését ajánlotta fel Réthy Gyula, Birkmayer János, Hatschek Ede, Bangha Ferenc, Grünwald István, Tolnay Imre, Győrik István, Kohn Leó, Prettenhoffer Imre, Fillinger Károly, Simonyi Károly, Stolla Antal, Bergl Hugó, Anzenberger Henrik, Nits Pál, Frey Sándor, Molnár István, Lakatos András, Riemer Miksa valamint a testület bádogos és szerelő szakosztálya. Anyagot adott a Szabó és Vigh fakereskedő cég. Az építkezés nagy lendülettel folyt, és 1908. december 31-ig elkészült a belső munkák egy része is.

A Közös Gépműhely létrehozása nem csupán technikai fejlesztést jelentett, hanem egy új szemlélet megjelenését is. Az intézmény alapja a közösségi együttműködés volt: ahelyett, hogy minden mester külön-külön próbálta volna beszerezni a szükséges gépeket, közösen használták azokat. Ez jelentős költségmegtakarítást eredményezett, és lehetővé tette, hogy a kisiparosok is lépést tartsanak a nagyobb vállalatok technikai fejlődésével.

A beruházás megvalósítása komoly szervezőmunkát és jelentős anyagi forrásokat igényelt. Az Ipartestület támogatást kért a kereskedelemügyi minisztériumtól, 60.000 korona értékű gépeket kapott. Emellett a város vezetése is felismerte a beruházás jelentőségét. Kiemelkedő szerepet játszott a projekt előmozdításában Zechmeister Kálmán, a Győri Ipartestület elnöke, aki aktívan közreműködött az anyagi és politikai támogatás megszerzésében.

A közös cél az volt, hogy létrejöjjön egy olyan intézmény, amely hosszú távon szolgálja a győri kisipar érdekeit. Az épület 1908 végére szerkezetkész állapotba került, majd 1909-ben teljesen elkészült és megkezdhette működését.

Az új gépműhely nemcsak termelési, hanem oktatási központként is szolgált. A fiatalok itt olyan gépekkel és munkafolyamatokkal ismerkedhettek meg, amelyekkel saját műhelyeikben vagy tanulóhelyükön nem feltétlenül találkozhattak. A gyakorlati oktatás révén korszerűbb tudást szereztek, ami hozzájárult a helyi szakemberképzés színvonalának emeléséhez.

Az épület külső megjelenése is tükrözte jelentőségét. Homlokzatát Horváth Adorján győri szobrászművész alkotásai díszítik, mely szobrok nemcsak esztétikai funkciót töltöttek be, hanem jelképezték azt a gazdasági fejlődést és modernizációt is, amelyet a gépműhely képviselt.

A Közös Gépműhely működése jelentős mértékben hozzájárult a győri kisipar fejlődéséhez. A mesterek korszerű technológiákhoz jutottak, termelésük hatékonyabbá vált, és versenyképesebben tudtak megjelenni a piacon. A közösségi tulajdonban és használatban álló gépek lehetővé tették, hogy a kisebb műhelyek is részesüljenek az ipari fejlődés előnyeiből.

A műhely működését a második világháborút követő államosítások és a kisipar átalakítása vetette vissza. A Győri Ipartestület Közös Gépműhelyének épülete azonban fennmaradt, és ma is fontos ipartörténeti emlékhelye Győrnek, amely a helyi iparos közösség összefogásának és innovációs törekvéseinek állít emléket.