Grab Alajos Emanuel (Horelic, 1871. február 19. – Prein, 1929. június 27.)
és
Grab Hugó (Prága, 1872. május 9. – Bécs, 1937. december 22.)

Grab Miksa fiaihoz, Grab Emanuelhez és Hugóhoz fűződik a győri Grab-gyár alapítása. A fivérek 1903. november 30-án nyújtottak be kérelmet Győr Város Tanácsához, hogy bőr- és viaszosvászongyárat építhessenek. Céljuk döntően magyar munkások foglalkoztatása volt. Felmentést kértek ugyanakkor a városnak fizetendő adók és illetékek alól. Közölték, hogy nyolc katasztrális hold területet megvásárolnak és ugyanekkora terület térítésmentes átadását kérték a városvezetéstől.

1904. január 21-én kérelmüknek helyt adtak, majd a Kereskedelmi Minisztérium 1904. július 14-én támogató határozatot hozott. Pedig akadtak ellenlábasok: a Győrben textilgyárat működtető bécsi vállalkozó, Leon Gyula igyekezett meghiúsítani a beruházást, ám tiltakozása nem járt eredménnyel. Azt nehezményezte, hogy az új gyár majd tőle csábít el munkaerőt. A gyáralapítók részesültek azokból az ipartelepítést ösztönző támogatásokból, melyekre a kor törvényei lehetőséget biztosítottak. A város mintegy 50 ezer koronával segítette a megvalósulást. Az üzem épületeit a mai Fehérvári úton építették meg, a kivitelező Hlatky-Schlichter Lajos volt. A gépek, berendezések Angliából érkeztek. A beruházás megvalósulása dinamikusan zajlott. Az impozáns épületegyüttest park vette körül, az elrendezést a munkafolyamatok szigorú sorrendje szabta meg.

Grab Alajos Emmanuel 1905. március 30-án érkezett feleségével és lányaival a városba. Az üzem 1906. június 30-án nyílt meg, kezdetben 150 munkással. Érdekesség, hogy a vállalkozókkal cseh munkások is érkeztek, akiket a Fehérvári út 24. szám alatti bérházban szállásoltak el. Az épületet a köznyelv csak „Cseh háznak” nevezte. 1907-ben a testvérek jogot váltottak műbőrgyártásra, majd 1908-ban külön üzemet létesítettek a nitrocellulóz alapú műbőrgyártáshoz. Utóbbival gyorsan sikereket értek el és hamar állami megrendeléshez jutottak: a Magyar Államvasutak döntően a győri gyárnál rendelte meg a vagonkárpitot. A vállalkozás fő profilja az 1910-es évek elején a nitroműbőrgyártás lett.  

Grab Alajos Emanuel rendszeresen jótékonykodott: támogatott árvaházakat, népkonyhákat, valamint az izraelita és evangélikus felekezetet. 1913. október 23-án császári tanácsosi címet kapott. 1906-ban folyamodott győri illetőségért és 1915. január 31-én tette le az állampolgársági esküt. Jórészt Bécsben tartózkodtak, győri lakásuk a Fehérvári út 18. szám alatt volt. A Győri Hírlap haláláról szóló tudósításában kiemelte: „ismeretes volt a gyárak tisztviselőivel és munkásaival való jó bánásmódja és a jótékonyság minden terén nagy áldozatkészsége, úgyszintén a várossal szemben is mindig tanúsított előzékenysége”.

Az első világháború idején a vállalat jelentős állami megrendeléseket kapott. Termékszerkezetét az igényeknek megfelelően alakította, s nagy mennyiségben gyártott például sátorlapokat, vegyvédelmi- és esőköpenyeket. A világháborút követően ismét a civil lakosság igényei kerültek a középpontba. Immár textilgyárat is létesítettek 1923-ban, Grab Textilipari RT. néven.

A gazdasági világválság jelentős károkat okozott a vállalatnak. A csehországi anyacég a Prága melletti Liebenből először a bőrvászon- és viaszosvászon-gyártást telepítette Győrbe, majd a műbőrhordozó textíliák termelése is a városba került. Az anyacég jelentőségét elveszítette és kereskedelmi kirendeltséggé zsugorodott, majd 1935-re csődbe ment. Az 1930-as évek közepén a győri vállalat is nehéz időszakot élt át, de elkezdődött a lassú kilábalás is: 1933-tól a szövödében bevezették a kétműszakos munkarendet, illetve bővítették a termékválasztékot is. A Grab-család 1936-ban kilépett a győri vállalkozásból, s a Grab Miksa fiai által alapított üzemek a részvénytársaság kizárólagos tulajdonába kerültek.

Irodalom:

Győri Életrajzi Lexikon. 2., átdolgozott kiadás. Szerk.: Grábics Frigyes – Dr. Horváth Sándor Domonkos – Kucska Ferenc. Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, Győr, 2003.

100 éve lendületben graboplast. Szerk.: Hajba Ferenc – Maróti Zsuzsanna – Mónus Ágnes. Győr, 2005.