„Az Alapítvány szervezésében 2025. november 30-án nagyszámú érdeklődő részvételével zajlott le az adventi rendezvény a Mátyás király téren, amelynek egyik fénypontját az ünnepélyes gázlámpagyújtás jelentette.”
A délután során fellépett a Rozmaring Német Nemzetiségi Kórus, a Scharek Harmonika Egyesület és a Győri Nemzeti Színház kamarakórusa, valamint Nagy Balázs színművész. A rendezvény egyik leglátványosabb pillanatát a fáklyások és kivilágított kerékpárosok bevonulása jelentette, ezt követően pedig ünnepélyes gázlámpa-gyújtással vették kezdetét az adventi fények. Az eseményt több nagyvállalati és kamarai támogató – köztük az MVM Égáz–Dégáz és az Alteo – finanszírozta.
A program kiemelt eleme volt az „Esély-cédula” adománysorsolás, amely jelentős érdeklődés mellett zajlott. Több értékes nyeremény talált gazdára, köztük színház- és állatkerti belépők, valamint a fődíj, egy kétnapos pihenés a Hotel Szarvaskútban. A rendezvény hivatalos zárását követően a Gyárvárosi Fiókkönyvtár adott otthont a VIP fogadásnak, ahol a támogatók, szervezők és meghívott vendégek rövid köszöntők mellett értékelhették az esemény sikerét.